Közösségszervező nap

Közösségszervező nap

Egyetemünkön 2021. november 3-án Közösségszervező nap került megrendezésre, amely „Tudományos ismeretterjesztés a közösségszervezésben” című programelemmel vette kezdetét.

Három előadás ismeretanyagával gazdagodtak a hallgatók: Koncsol Krisztián és Horváth Dominik másodéves közösségszervező szakos hallgatók kutatási terveikről számoltak be, Nyilas Orsolya tanárnő pedig Jó gyakorlatok a közösségszervezésben címmel tartott előadást. A rendezvény egy játékos vetélkedővel, a „Campus bújócskával” folytatódott ahol a szociálpedagógia és közösségszervező szakos hallgatók közösen, csapatokat alkotva, az egyetem épületeit fedezték fel, miközben izgalmas feladatokkal találkoztak. A nap egy jóhangulatú Szakesttel zárult, ahol a fellépő közösségszervező szakos hallgatók tanáraikat és társaikat egy „Ki mit tud mást” nevezetű műsorral lepték meg:

· Hegyes Vivien saját verseit szavalta.

· Négyesi Panna, Kovács Veronika, Koncsol Krisztián, Horváth Dominik kabaréjelenetet adtak elő.

· Lakatos Filip hagyományos roma tánccal készült.

· Papp Bence és partnere Bereznai Boglárka előadásában pedig fülbemászó dallamok csendültek fel.

Finom falatok mellett kötetlen beszélgetéssel zárult a program. A szakest főszervezői, Jánocsik Tibor, Koncz Dolli, Minya Alexandra és Papp Bence rendezvényükkel remélik hagyományt teremtettek.