Szociálpedagógia BA nappali és levelező
Közösségszervező BA nappali és levelező
Szociálpedagógia MA levelező (keresztfélév)
A Szociálpedagógia és Közösségszervezés Intézeti Tanszék hallgatói 2018. december 6-án Adventi kiránduláson vettek részt Kassán. A program része volt a belváros magyar vonatkozású műemlékeinek megtekintése, amely után lehetőség volt az Adventi vásárban való nézelődésre éppúgy, mint a város díszfényeiben való gyönyörködésre.
2018. november 13-án harmadik alkalommal került sor a szociálpedagógia és közösségszervezés szakos hallgatók tanulmányi és közösségépítő kirándulására, amelynek helyszíne ezúttal Nagyvárad volt.
Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy 2019. februári kezdéssel keresztféléves képzésben is indítja a Nyíregyházi Egyetem a SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAKOT állami ösztöndíjas és önköltséges formában is, nappali és levelező munkarendben egyaránt. Részletek...
Az Alkalmazott Humántudományok Intézetének a csapata nagy létszámmal és nagy lelkesedéssel vett részt az Egyetemi Sportnap intézetek közötti sorversenyén!
Lufizásban, szökdelésben, labdagyűjtésben verhetetlenek voltunk!
TANTÁRGYFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
2018-19/1. félév
Szociálpedagógia BA nappali és levelező,
Közösségszervező BA nappali és levelező szakos hallgatók számára
PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAKRA JELENTKEZŐK SZÁMÁRA
TÁJÉKOZTATÁS AZ ISKOLAI SZOCIÁLIS MUNKA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK (TTOVISM) FELVÉTELI FELTÉTELEIBEN TÖRTÉNT VÁLTOZÁSRÓL
Tisztelt Érdeklődők!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a 2018/2019. tanév 1. félévétől kezdődően az iskolai szociális munka (2 félév, 60 kredit) szakirányú továbbképzési szak felvételi feltételei az alábbiak szerint módosultak:
Varga Ákos vagyok, a Nyíregyházi Egyetem II. éves szociálpedagógus hallgatója. 2017 nyarán kerültem a Snétberger Alapítványhoz animátorként. Idén már a 3. kurzuson vettem részt, mely az egy éves program záró tavaszi kurzusa volt. A program hátrányos helyzetű zeneileg tehetséges gyerekeknek szól. A felvételt nyert gyerekek egy tanévre kapnak szerződést az Alapítványtól, viszont a zenei fejlődést figyelembe véve hosszabbítható a tanulmányi szerződés.