Magyar Tudomány Ünnepe, Alkalmazott Humántudományok Intézete: SEMPER REFORMANDA (A megújulás folyamatos igénye a pedagógiában, a pszichológiában és szociális területeken)

Intézetünk Tudomány Napi konferenciája

 

2023. november 21-én került sor az Alkalmazott Humántudományok Intézetében a már hagyománnyá vált Tudomány Napi konferenciára, amely ebben az évben a „Semper reformanda” címet kapta. A cím elsősorban arra utalt, hogy azokon a területeken, ahol a képzéseinkről kibocsátott szakemberek dolgoznak, folyamatos megújulásra van szükség, és az újító szándékoknak, törekvéseknek már a képzések tartalmában, felépítésében, az egyes kurzusokon alkalmazott módszerrepertoárban is meg kell jelenniük.

Az első előadást Dr. Pornói Imre főiskolai tanár tartotta, aki a dualizmus kori tanító képét rajzolta meg egy korabeli vicclap tanítóábrázolásának és a korszak rendeleteinek szembesítéséből felépített izgalmas előadásában. Az előadásból kiderült, hogy a pedagógusok alacsony erkölcsi és anyagi megbecsülését már az adott korszakban is hangzatos frázisokkal próbálták ellensúlyozni, másrészt az is nyilvánvalóvá vált az előadó szavaiból, hogy egyfajta nemes idealizmust, az anyagi problémákkal szemben tanúsított látványos indifferenciát vártak ettől az alulfizetett, kevésre értékelt foglalkozási rétegtől.

A második előadásban Dr. Hollósi Hajnalka Zsuzsanna intézetigazgató főiskolai tanár egy tanár szakos hallgatók körében végzett kutatás eredményeit ismertette. A kutatásban a tanári pályával kapcsolatos hiteket, nézeteket tárta fel, s az eredményekből kiderült, hogy hallgatóink fejében az általunk közvetített korszerű tanár- és iskolakép mellett még a régebbi idők tanárképének egyes elemei is elevenen élnek. Így még inkább törekednünk kell arra, hogy erősítsük bennük a jelenkori szükségletekhez igazított tanárszerep elsajátítására való készséget.

A harmadik előadásban Dr. Fónai Mihály egyetemi tanár a fiatal diplomások diplomaszerzési motívumainak elemzésén keresztül igyekezett megvilágítani a jelenkori pályakezdő értelmiségiek tanuláshoz és munkához való hozzáállásának bizonyos jellemzőit. A negyedik előadásban Szatmáry Ágnes mesteroktató a Nyíregyházi Egyetem által felkínált pszichológiai tanácsadást vette górcső alá mint szolgáltatást és szolgálatot. Felkavaró előadásából kiderült, hogy hatalmas igény van erre a szolgáltatásra, s a jelentkező szükségletek kielégítése letisztult szervezeti megjelenést követelne, több tanácsadó pszichológus alkalmazásával.

Dr. Vincze Tamás előadása a múltba repítette vissza a közönséget, a száz évvel ezelőtti hazai oktatásügy különleges szereplőivel ismertette meg a hallgatóságot. Olyan tanárnők, tanítónők életét és pályafutását mutatta be, akik arisztokrata származású hölgyként kötelezték el magukat a tanítás mellett.

Dr. Takács Tamara adjunktus egy óvodai vizsgálaton keresztül mutatta be az ibrányi Varázssziget Gyerekház fejlesztő tevékenységének eredményeit. Ismertetéséből kiderült, hogy a gyerekház által kínált fejlesztő programokat látogató gyermekek a többi gyermeknél jobban teljesítenek azoknak a feladatoknak a megoldásában, amelyek a kommunikációs képességet, a szövegértést, a nyelvi kifejezőkészséget teszik próbára.

A konferenciát Dr. Szőcs Andor tanulságos és érdekfeszítő előadása zárta. A kolléga kutatásai arra irányultak, hogy milyen motívumok késztetik az egyetemi hallgatókat a tanulmányok melletti munkavégzésre, és mennyiben változtatják meg a tanuláshoz való viszonyulásukat a munka világában szerzett tapasztalatok.

Az intézeti konferencia legfőbb hozadéka az volt, hogy fórumot biztosított a szakmai diskurzusra, a céljaink újrafogalmazására (a látott adatok, eredmények tükrében), de abban is

sok segítséget nyújtott ez a tudományos ülés, hogy világosabban láthassuk jövőbeli feladatainkat, és sikeresebben küzdhessünk meg a ránk váró nehézségekkel.

      

 

                   

MEGHÍVÓ

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából az Alkalmazott Humántudományok Intézete tisztelettel meghívja Önt

SEMPER REFORMANDA

(A megújulás folyamatos igénye a pedagógiában, a pszichológiában és a szociális területeken) c. konferenciájára.

 

A konferencia kezdési időpontja: 2023. november 21., 13 óra.

A konferencia helyszíne: D/3. sz. előadóterem.

Előadások:

1. Dr. Pornói Imre: A dualista kori tanító Magyarországon. ’VKM’ kontra ’Bolond Istók’ azaz Éhös Péter kajlasi okleveles néptanító és végzett éhezdész pedagógiai állításai és nézetei

2. Dr. Hollósi Hajnalka Zsuzsanna: Új bort régi hordóba tölteni?  A tanári szerepről és tevékenységrendszerről alkotott hallgatói kép vizsgálata a Nyíregyházi Egyetemen

3. Prof. Dr. Fónai Mihály – Nyilas Orsolya: A diplomaszerzés és a munkaerőpiac elvárásai a motivációk és a kompetenciák mentén

4. Szatmáry Ágnes: A pszichológiai tanácsadás jelene és jövője a Nyíregyházi Egyetemen

5. Dr. Vincze Tamás András: Méltóságos tanítónők és tanárnők: arisztokrata nők hazai iskolák katedráin a XX. sz. első felében

6. Dr. Takács Tamara: Az ibrányi Varázssziget Gyerekház társadalmi esélyteremtő hatásának vizsgálata a Baptista Szeretetszolgálat Csicsergő Óvodájában

7. Dr. Szőcs Andor: Ifjúság és munkaerőpiac – tanulás és munka az egyetemen

8. Vitál Attila: Bűnös iskolák /Az oktatási szegregáció mérséklésének regulációs eszközrendszere/

 

                                                   Seite 4 | Wissenschaftliche konferenz-Vektoren und -Illustrationen zum  kostenlosen Download | Freepik