Pályázatok a PKK hallgatói számára 2013

A Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kara a 2011/2012. tanév II. félévében pályázatot hirdet „A legjobb tanulmányi eredményt elérők” címmel külön a kar nappali és külön a levelező tagozatos hallgatói számára.
              
A Nyíregyházi Főiskola Pedagógusképző Kara a 2011/2012. tanév II. félévében pályázatot hirdet „A legjobb átlagjavítók” címmel külön a kar nappali és külön a levelező tagozatos hallgatói számára. A pályázat célja: a hallgatók ösztönzése a jobb tanulmányi eredmények elérésére.

Roma Oktatási Alap Ösztöndíjprogramok

A Roma Oktatási Alap (angol rövidítés szerint: REF) Ösztöndíjprogramok a soron következő, tizenharmadik tanévre is meghirdeti a Roma Memorial - Felsőoktatási Ösztöndíjprogramját roma főiskolai/egyetemi hallgatók részére, akik alap, mester illetve doktori szintű képzésben vesznek részt a 2012-2013-as tanévben. A felhívásra olyan fiatalok is jelentkezhetnek, akik a pályázat benyújtásának idején még nem nyertek felvételt, de a 2012-2013-as tanévben tervezik tanulmányaik megkezdését Magyarország valamelyik államilag akkreditált főiskoláján/egyetemén.
 

Campus-lét Konferencia

A DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Ifjúságszociológiai Műhelye, a CHERD-Hungary, az MSZT Nagyalföldi Szakosztálya, a DE Nevelés- művelődéstudományi Doktori Program, a MTA Neveléstudományi Albizottság és a Debreceni Akadémiai Bizottság Neveléstudományi és Pszichológiai Szakbizottságának Nevelésszociológiai Munkabizottsága örömmel értesíti Önt, hogy 2012. május 29-én megrendezi az Egyetemi élethelyzetek – Campus-lét a Debreceni Egyetemen című, könyvbemutatóval egybekötött konferenciát.