TANTÁRGYFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018-19/1. félév
TANTÁRGYFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
2018-19/1. félév
Szociálpedagógia BA nappali és levelező,
Közösségszervező BA nappali és levelező szakos hallgatók számára
TANTÁRGYFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
2018-19/1. félév
Szociálpedagógia BA nappali és levelező,
Közösségszervező BA nappali és levelező szakos hallgatók számára
PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI (MA) SZAKRA JELENTKEZŐK SZÁMÁRA
TÁJÉKOZTATÁS AZ ISKOLAI SZOCIÁLIS MUNKA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK (TTOVISM) FELVÉTELI FELTÉTELEIBEN TÖRTÉNT VÁLTOZÁSRÓL
Tisztelt Érdeklődők!
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a 2018/2019. tanév 1. félévétől kezdődően az iskolai szociális munka (2 félév, 60 kredit) szakirányú továbbképzési szak felvételi feltételei az alábbiak szerint módosultak:
Varga Ákos vagyok, a Nyíregyházi Egyetem II. éves szociálpedagógus hallgatója. 2017 nyarán kerültem a Snétberger Alapítványhoz animátorként. Idén már a 3. kurzuson vettem részt, mely az egy éves program záró tavaszi kurzusa volt. A program hátrányos helyzetű zeneileg tehetséges gyerekeknek szól. A felvételt nyert gyerekek egy tanévre kapnak szerződést az Alapítványtól, viszont a zenei fejlődést figyelembe véve hosszabbítható a tanulmányi szerződés.
2018. április 25-én a Szociálpedagógia szakos hallgatók szakmai kiránduláson vettek részt Berettyóújfaluban, az L. Ritók Nóra és munkatársai által vezetett Igazgyöngy Alapítványnál. A kiránduláson 20 hallgató és két oktató vett részt, amelyet a Nyíregyházi Egyetem Kulturális Bizottsága támogatott.
A Szociálpedagógia és Közösségszervezés Intézeti Tanszék hallgatói 2018.április 10-én kolozsvári kiránduláson vettek részt a Nyíregyházi Egyetem Kulturális Bizottságának támogatásával. Dr. Drabancz Róbert Tanár Úr idegenvezetésével 42 fős csapatunk megismerkedett Kolozsvár főbb látnivalóival.
Hallgatóink L. Ritók Nóra könyvbemutató előadásán
2018. február 16-án Láthatatlan Magyarország címmel tartott könyvbemutatón vettek részt a szociálpedagógia szakos hallgatóink, akik közül többen tagjai az Evangélikus Roma Szakkollégiumnak is, amely a rendezvény egyik szervezője volt.
TANTÁRGYFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017-18/2. félév
Szociálpedagógia BA nappali és levelező,
Közösségszervező BA nappali és levelező,
Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés
nappali és levelező szakos hallgatók számára
Szeretettel meghívjuk intézetünk 2017. november 21-én a Magyar Tudomány Ünnepe keretében megrendezésre kerülő Tudomány Napi előadásaira. Képek, program