A Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ felhívása

A Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ felhívása

Pályázati lehetőségek az ERASMUS+ PROGRAM keretén belül a 2020/2021-es felhívásra vonatkozóan.

A Nyíregyházi Egyetem (NyE) pályázati felhívást tesz közzé a Nyíregyházi Egyetemen valamennyi közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó munkatárs részére.

Szakdolgozati tájékoztató

Tisztelt Hallgatók!

Dr. habil. Minya Károly oktatási rektorhelyettes úr tájékoztatta Önöket Neptun üzenet formájában a járványügyi veszélyhelyzet miatt kialakult, a szakdolgozatok leadási határidejének módosításáról, illetve a feltöltésével kapcsolatos új eljárásrendről.

A leadási határidő: 2020. május 7. 24.00 óra

Szakmai nap Budapesten

Intézetünk tagjai január 27-én szakmai nap keretében ellátogattak Budapesten az Egyszülős Központba. Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak hazánkban, de nemzetközileg is egyedülálló kezdeményezés. A Központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a közel 500000 egyszülős gyereknek és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait. 

SZOCIÁLPEDAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) INDUL 2020. FEBRUÁRI KEZDÉSSEL

Tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy 2020 februárjában Szociálpedagógia MA szakunk keresztféléves képzésben újból meghirdetésre kerül mind támogatott, mind pedig önköltséges formában nappali (teljes idejű) és levelező (részidejű) képzésben egyaránt.

További tudnivalók:

-    A jelentkezés határideje: 2019.november 15, eddig kell elektronikus formában a www.felvi.hu-ra feltölteni a jelentkezést

-    Önköltség összege: 300 000 Ft/ félév

Projektek Intézetünk Oktatói Részvételével

EFOP-3.1.7.-16-2016-00001 – „Esélyteremtés a köznevelésben” c. projekt

A kormány a Partnerségi megállapodásában célul tűzte ki a hátrányos helyzetű illetve roma gyermekek érvényesülésének növelését a köznevelési és felsőoktatási rendszerben, ill. a nem formális és informális tanulásban. A cél elérését a Kormány az Oktatási Hivatal együttműködésével tervezi megvalósítani.