JÁTSZÓHÁZAT NYITOTTUNK A HÁBORÚ ELŐL MENEKÜLŐ GYERMEK SZÁMÁRA

A Szociálpedagógiai Intézeti Tanszék oktatóinak és hallgatóinak kezdeményezésére, amelyet a Nyíregyházi Egyetem vezetése is támogatott, 2022. március 8-án megnyitottuk Játszóházunkat a háború elől menekülő gyermekek és hozzátartozóik számára a Bessenyei Hotel "Baccafó" termében. Az ötletet három napon belül a megvalósítás is követte. Tanszékünk hallgatói és oktatói mind az adományaikkal, mind pedig a játszóház berendezéséhez nyújtott segítséggel is hozzájárultak a nyitáshoz. Képek itt.

Reményeink szerint ezzel a kezdeményezéssel sikerül néhány gyermeknek megszokott, igazán gyermekhez méltó elfoglaltságot találni a hirtelen zaklatottá vált életükben.

A Játszóházunk a hét minden napján 10.00-16.00 óra között fogadja a vendégeket, a nyitvatartási időszakban hallgatóink vállalják a felügyeletet. Társasjátékok, kifestők, mesekönyvek, babák, autók, kirakósok és finom falatok várják a játszani vágyókat.

Különösen megható számunkra, hogy már az első naptól látogatják a gyermekek és hozzátartozóik a Játszóházat.

Köszönjük mindazoknak a segítségét, akik a Játszóház folyamatos működtetéséhez segítséget nyújtanak adományaikkal, önkéntes munkájukkal! Külön köszönet Fucskó Mónika, Nyilas Orsolya, és Pokoraczki Ildikó Kolléganőknek a szervezésben nyújtott segítségükért!

Dr. Baracsi Ágnes, tanszékvezető